A XIII. században megindult polgárosodás hatására az értelmiségi réteg száma jelentősen gyarapodott. Megnőtt az írásbeliség, s vele együtt a könyvek iránti társadalmi igény, amelyet kézi másolással már nem lehetett kielégíteni. A könyvnyomtatás föltalálása a XV. század közepén társadalmi igény volt.

Johannes Gutenberg halála után, 1584-ben készült fametszetű fantázia-portréja	Johannes Gutenberg feltételezett sajtójának rajza

Az emberi művelődéstörténet új korszaka kezdődött a XV. század közepén Gutenberg találmányával. A fölfedezés lényege a betűk sorozatgyártásának, azaz az azonos betűknek a sokszorosítása, amely által lehetővé válik szövegek kiszedése, majd a sajtó felhasználásával ezekről több, elvileg azonos példány készítése. A kézzel írott könyv (kódex) mellett megjelent a nyomtatott könyv.
Johannes Gutenberg (1400 körül-1468) a németországi Mainzban született. A patrícius családból származó nyomdász már az 1430-as évek végén kísérletezett a nyomtatással, de nyomtatványai csak az 1440-es évekből ismeretesek. Találmánya alkalmazásának pontos időpontja ismeretlen, ezért a könyvtörténeti kutatók az 1440-es esztendőt fogadták el nemzetközi közmegegyezéssel. Főműve, a napjainkban is az egyik legszebbként számon tartott nyomdai munka, a gazdagon díszített, 42 soros Biblia, amely 1450-1456 között készült. Gutenberg találmánya rövid időn belül ismerté vált Európa számos országában. Mai ismereteink szerint 1500-ig 18 ország 260 városában 1125 nyomda működött. Becslések szerint az általuk megjelentetett művek száma 28.000 körülire tehető, amely 400.000 példányban jelenhetett meg.

1. A KÖNYV ELŐÁLLÍTÁSÁNAK MUNKAFOLYAMATAI A KÉZISAJTÓ KORÁBAN

1.1. A papír készítése

Európában az első papírmalmok a mór (1140), majd a keresztény (1260) Spanyolországban működtek. Magyarországon a külföldről behozott papír használata az 1310-es évektől kimutatható, korabeli források szerint 1530 előtt már működött nálunk papírmalom.

Papírkészítő (Jost Amman fametszete)	Vízkerékkel működtetett papírmalom (XVII. századi illusztráció)

A papíros alapanyagául szolgáló rongyot péppé verték s azután vízjegyes szitával "merítve," utána esetleg enyvezve is, megszárították, majd pedig préselték. Az új anyag, a papír, amelyet mindenek előtt írásra használtak, fokozatosan kiszorította a pergament az iratkészítésből, a levelezésből és az írott könyvek, a kódexek készítéséből. A papír kevésbé volt ellenálló és nem lehetett újra felhasználni, ugyanakkor előnye volt olcsósága és könnyű kezelhetősége, valamint azonos mérete. A papírgyártáshoz igen sok víz kellett. A vízre, mint hajtóerőre is szükség volt a gyártási folyamatban, ezért a papírmalmokat gyors folyású patakok, folyók mellé telepítették.

A vízjel a malom szimbóluma, esetleg a tulajdonos címere, de lehetett a papír minőségét jelölő ábrázolás is. Kisebb papírmalmok gyakorlatában előfordult, hogy nem használtak vízjelet.

2. AZ ÖNTÖTT BETŰK ELŐÁLLÍTÁSA

2.1. Betűöntőműhely

A nyomdabetű rajzának előzménye a reneszánsz kézírás-betűben található. A kódexek betűi két rokon és szerkezetükben mégis különböző betűcsaládot kötnek össze: a tollírásban kialakult szövegbetűt (minuszkulát/ kisbetűt) és a régi római feliratokból átvett kezdőbetűt (majuszkulát/nagybetűt).
A kézisajtó korában a betűk sokszorosításának Johannes Gutenberg által kifejlesztett eljárása érvényesült, vagyis a könyvnyomtatás alapanyaga a patrica és a matrica alapján öntés útján sokszorosított ólombetű volt. Kezdetben vésnökök és fémművesek, ötvösök készítették a betűk metszését, majd betűmetszők végezték ezt a művészi igényű munkát. A betűmetszők rendkívül kemény fémből egyéni rajzú betűket véstek. Ez a patrica, amely alapján kemény fémötvözetű betűnegatívot, azaz matricát készítettek. Ez a módszer a 19.század elejéig szinte alig változott. A patricák alapján készültek a matricák. Míg a patrica egyedi darab volt, addig a matricából több is készülhetett. A korlátlan számú ólombetű öntése a matrica segítségével történt.

Bélyegzővas (azaz patrica) és matrica	Öntőkészülék	Betűöntő (Jost Amman fametszete)

3. A KÖNYV NYOMTATÁSA

3.1 A szedő és a szedőszekrény

A szedő ábrázolása munka közben	A debreceni nyomda szedőszekrényeinek beosztása 1697-ből

3.2 A nyomdász és a kézisajtó

A nyomdász Nyomtatómester (labdamester) ábrázolása korabeli nyomdászjegyen	Festékező labda készítése lószőrből és bőrből	A nyomtatósajtó legrégibb ábrázolása Badius Jodicus Ascensius francia nyomdász jelvényén

4. KÜLÖNBÖZŐ SZÁZADOK NYOMTATÓPRÉSEI

A nyomtatóprés ötletét a mezőgazdasági munkafolyamatból vett szőlő- és olajpréselésnél alkalmazott technika és eszköz adhatta. Az technikai eljárás elve nem változott a XIX. század elejéig.

4.1 XV. századi nyomdai sajtók

A nyomtató munkások mindig párosával dolgoztak. Egyik volt a "labdák mestere," a másik a "sajtómester." Az első feladata a forma festékezése volt, a sajtómester közben a befestékezett formára ráillesztette a papírt, leeresztette a rámát és a "dekli," a taligát a tégely alá hajtotta, s a fordítókart kihúzva, végezte a nyomtatás műveletét.

 

 

 

A sajtó XVI. századi ábrázolása	Nürnbergi betűöntő mester betűmintalapját szemléltető fametszetes kép (XVII. század)

A nyomdászok és betűöntők betűmintalapon mutatták be betűik választékát. Feltehetően a Nürnbergi betűöntő mester betűmintalapját szemléltető fametszetes kép az első olyan ábrázolás, ahol a nyomóprés elemeit szétszedve szemléltetik (1607)

A kép előterében a sajtó a két nyomtató mesterrel, mellettük háttal a szedő, a háttérben az ólombetűvel dolgozó betűöntő látható.
XVIII. századi sajtó A képen megfigyelhető, hogy a nyomdai prés egyes elemeit ebben az időszakban már fémből készítették.	A sajtó XIX. század eleji ábrázolása Öntöttvas nyomdai sajtó

5. A KÖNYV ILLUSZTRÁLÁSA

Rajzoló Feladata a könyvekben szereplő illusztrációk megtervezése és megrajzolása volt. A metszők e rajzok alapján készítették el metszeteiket.	Kártyafestő A kártyafestők a metszetek utólagos színezését végezték, leggyakrabban a kártyák színezését.	Fametsző A nagyobb nyomdák saját fametszőt foglalkoztattak, akik rajz alapján rendszerint körtefába metszették a kívánt illusztrációkat.

6. KÖNYVKÖTÉS

A könyvnyomtatás elterjedésével megnőtt a könyvek bekötésének igénye, ezzel együtt a könyvkötéssel foglalkozó mesterek száma is. A könyvnyomtatás korára a bőrkötés vált általánossá. A kötések készülhettek a nyomdai munkákkal közös műhelyben, vagy önállóan dolgozó könyvkötőmesterek készítették azokat. A könyvkötők gyakran egyúttal könyvkereskedők is voltak, akik egyes távolabbi, nyomdával nem rendelkező településeket látogatva. terjesztették a könyveket.

Könyvkötőműhely A könyvkötők a XIX. századig mindent kézi munkával végeztek.	A könyvkötés eszközei és munkafolyamatai

 

<<vissza az elejére<<